Tempora mutantur, et nos mutamur in illis!

Valahogy bennem felmerül a kérdés, hogy amennyiben valaki két szembenálló felet is hajlandó szóban támogatni, anyagi és/vagy egyéb ellenszolgáltatásért cserébe, akkor nem képzelhető-e el, hogy most anyagi és/vagy egyéb ellenszolgáltatás reményében nyilatkozza-e azt, amit.

Ha és amennyiben feltételezhetjük ezt, akkor felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi nyilatkozat milyen mértékben közelíthet az igazsághoz („az igazat mond, ne csak a valódit”, ugye, ugye?). Felmerül, hogy vajon az „A”, vagy a „B” oldalt támogató újságíró kérte-e, hogy (részrehajlás nélkül) mindkét oldalt vonja bele a nyilatkozatba, vagy egyszerűen csak nem volt elég hír, és teljesíteni kellett a kvótát, a legegyszerűbb pedig a valószínűsíthető honorárium egy részéért cserébe kérni egy előre összeállított választ.

Sőt, tőlem még az is kitelik, hogy feltételezzem, esetleg a nyilatkozó(k) kereste(ék) meg a cikk íróját, mikor elfogyott a segély, azzal, hogy A: van egy hírünk, B: lenne egy hírünk, ha megmondaná mi az.

A végeredmény a lényeg: ha nem hisszük el ami a cikkben áll, akkor értelmetlen már a léte is, ha elhisszük, akkor pedig a tényleges tartalmat kell megkérdőjelezni.

Nem az a baj, hogy csalni próbálnak a politikusok, ez már szinte elvárás velük szemben, hanem az, hogy túl sokan vannak olyan helyzetben, akiknek a pénztárcája kivétel nélkül minden esetben legyőzi a lelkiismeretét.

Nehéz eldönteni, hogy ez kinek a hibája, de tény, hogy sokszor érdemesebb a „szegénységből és a hátrányos helyzetből” hasznot húzni a munka helyett, mert a dolgozók adóterhei egyre magasabbak annak érdekében, hogy az összes segélyt ki lehessen fizetni.

Bár megjegyzem a fenti eszmefuttatás alapján végül is gazdaságösztönző szerephez jutott a nyilatkozattevő, hiszen egy adófizető munkáját és az őt foglalkoztató cég bevételeit növelte. Kérdés, hogy az általa a gazdaságból kivont pénz, vagy a gazdaságfellendítő hatása volt-e a nagyobb…

Ma szelektív úttörők megtalálták Alexandria elődjét a Mars pályáján. Közben az orosz kémek aggódnak ezért, meg azért, én inkább robbantásos merényletsorozattól tartok. Megtudtam, hogy 29.000 perverz felhasználó nem költ eleget lobbizásra, pedig csak mérsékelt siker a vércsoport módosításuk. Hazánk célország lett, de az agrárminiszter nem tárgyal az egymilliárdot követelő Kóka barátai cégeivel.

Kissé távolabb: Észak-Koreában Malina Hedvig atomtöltet hordozására alkalmas töltetet tesztelt félszáz felkelővel.

Miért van az, hogy nálunk minden fordítva működik? Bezárjuk az iskolákat, óvodákat, nehezítjük a tömegközlekedést, növeljük a szegényebb réteg adóterheit, majd meglepődünk, hogy növekszik a bűnözés, sőt szaporodik a fiatal bűnelkövetők száma. Egyre gyakrabban érzem úgy, hogy a „józan paraszti ész” és/vagy a „logika” egyáltalán nem játszik szerepet az országban, „A capite foetet piscis!” mondták régen, de nálunk inkább „Omnia corpus foetet piscis!”.

Bűzlik itt minden: az ember mindig a könnyebb utat választja, a számára könnyebbnek tűnőt. Ha könnyebb nem fizetni adót, mint elkerülni az adóhatóságot, ha könnyebb ellopni a kenyeret a péktől, mint megvenni azt, miért tenne másképp bárki is?

Az erkölcs miatt? Talán egy darabig, de az erkölcsi tartás személyenként és alkalmanként változik és mindenkiben véget ér egyszer.

Alapvetően kétféleképpen lehet az embert adócsalásról adófizetésre, lopásról vásárlásra kényszeríteni: vagy a nem kívánt esemény ellenőrzését és retorzióját kell szigorítani, vagy kívánt eseményt kell segíteni, könnyíteni. Persze a megoldás valahol a kettő egységes, megfelelő arányú és mértékű alkalmazásából kell, hogy álljon, de semmiképp sem a retorziónak kell az alapnak lennie.

Nálunk szép fokozatosan növelik az adót, szigorítják az ellenőrzéseket, az embernek meg már szinte élni sincs kedve.

Bevezetik a vizitdíjat, hogy a szegény embernek legyen nehezebb az élete: neki egyrészt nehezebb kifizetnie, másrészt eleve nehezebb egészségesen élnie. Azaz pont annak lesz nehezebb, akinek a leginkább szüksége lenne rá.

Drasztikusan megnövelik a vagyonosodási vizsgálatok számát, hogy a gazdagabb rétegeket is sújtsák, de ennek mi lesz az eredménye? A le nem adózott jövedelmét egyre inkább olyan módon költi el, ami nem ellenőrizhető. Például befizet egy Bécs köznyéki turistaházba, de Bécsből már inkább továbbrepül egy sokkal egzotikusabb (és drágább) turistaparadicsomba, majd ott költ el annyi pénzt, amennyit csak akar, anélkül, hogy annak itthon nyoma lenne. Mi az eredmény? Egyrészt nem fizetett adót a jövedelem után, másrészt kivonta a pénzét az országból (de a legális gazdaságból mindenképp), harmadrészt, azzal hogy nem forgatta vissza ezt az összeget a gazdaságba, mások sem tudnak adózni ez után. Tehát az eredmény: a szegény megszívja, a gazdag megoldja, de ezzel végül is a szegény megint csak megszívja.

Miért nem lehet az adót olyan mértékűre csökkenteni, amit az ember inkább megfizet, csak hagyják békén? Teljesen mindegy hogy a hajlandósági határ fölött mennyire emelik az adót, az úgysem fog befolyni, sőt egyre inkább az nevelődik az emberbe, hogy ott csaljon, ahol csak tud.

Ma megtudtam, hogy fogy a magyar, aki még él az vagy bűnöző, vagy önjelölt igazságosztó, aki még marad az pedig hajléktalan, és faluba tömörül, ez tehát Magyarország, ja nem: ez, bocs.

Persze lassan sivataggá alakul.

Távolabb: nem a hőség miatt halt meg az Iszlámista vezető, Izraeli légicsapás a brazil légiközlekedésben, végül Hugo Chavez ismétli Gyurcsányt.

 És a napi végső felismerés, az MSZP szó szerint értelmezi a Szentírást: "Akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van." (Mt 13,12).

Ma újra szép és meleg napra ébredtünk: Kóka lemond, Demszky elismeri, Gyurcsány meg üti a vasat. Közben az orvosok elhatárolódnak, a betegek fizetnek. És kiderül ki megy politikusnak Magyarországon, az USA-ban és az Egyesült Királyságban: a nem reprezentatív felmérés alapján a az eredmény magáért beszél. Én pedig elkezdek a környezetvédelem mellett kampányolni, Tim Minchhin segítségével:

Miből is élek? Abból, amiért megdolgoztam. Egy részét bedobom a közösbe, hogy előrelátóan gondoskodjak olyan dolgokról, amikkel nincs kedvem, vagy egyedül nincs erőm foglalkozni. Mondjuk, hogy legyen lehetőségen gyorsan eljutni Budakalászról Dunakeszire, vagy ha beteg vagyok, legyen aki meggyógyít. A másik részét pedig arra költöm el, ami boldoggá tesz. A zsemlétől, a színházjegyen keresztül, a szexen át egészen egy autóig.

De a közösbe jobb esetben még ebből a pénzből is jut, hiszen az általam elfogyasztott jószág után is adózik az, akitől vásároltam. Aztán amikor az én szállítóm, a közöshöz való hozzájárulás után vevővé avanzsálva a maradék pénzből valamennyit magára költ, azaz alkalmasint ő is elfogyaszt egy-egy jószágot, melynek értékének egy része ismételten csak a közjót szolgálja, stb., a sor végtelen. Vagy nem. Mi történik, ha külföldön vásárolok? Vagy a szállítóm? Vagy a szállítója? Akkor ez az én közösségem javát nem fogja szolgálni. Persze egyensúly van, hiszen nálunk is vásárol idegen.

A nap kérdése: érdemes-e államilag elősegíteni, hogy a pénzünk idegen közösség javát gyarapítsa a sajátunk helyett, illetve kinek állhat érdekében az ilyen helyzet kialakításának állami támogatása?

Étkezési jegy. Mi ez? Pénz, fizetőeszköz? Ki adja? Egy magáncég? Miért jó ez neki? Keres rajta? Hogy is van ez? Egyrészt a munkáltatóm fizet azért, hogy hozzájuthasson (gyengébbek kedvéért: a névértéknél többet), majd ahol elköltöm, fizetnek a mérhető forgalomnövekedésért. Tehát a főnököm ad nekem a törvényben foglalt maximum adómentesen adható étkezési jegyet (mert így neki olcsóbb vagyok), majd egy magáncégnek fizet utána adót jutalékot. Én elköltöm a jegy névértékét, amibe azonban bele van kalkulálva a szállító által az étkezési jegyet kibocsátó felé fizetendő adó jutalék is (gyengébbek kedvéért: drágább a termék). Már itt megszületik egy kérdés: miért jó az államnak, hogy egy magáncég beszedi ezeket a jutalékokat, ahelyett, hogy ő szedné be és ránk költené? De ez még nem „A Kérdés”. A vicc az, hogy annak a néhány kibocsátó cég, akik fő tevékenysége az étkezési jegyekkel forgalmazása mindegyike külföldi, így a profitot gyakorlatilag elszívják az országból.

Nem lenne egyszerűbb, olcsóbb és összességében nekünk jobb, ha egyszerűen az alkalmazotti bér egy bizonyos összegét „adómentessé” tennék?

Egyrészt ma sem vizsgálja senki, hogy az étkezési jegyből a hipermarketben nem sarokcsiszolót vásárolok-e, másrészt 100%, hogy ma Magyarországon mindenki elkölt a fizetéséből egy hónapban 5.000Ft-ot hidegélelemre, így kvázi ilyen címen adhatná a támogatást maga az állam.

Az adóhivatal ugyanúgy nem jutna az étkezési támogatás összegére eső adóhoz, ellenben a pénzünk itthon maradna, és az árak is egy árnyalatnyival alacsonyabbak lennének (talán).

Nálunk miért nincs ilyen? Barack Obama eddigi 58 millió dollárjából 17,2 online támogatóktól kapott. Ha csak magántámogatásból finanszírozhatnák a kampányukat a pártok, akkor nem lenne vita arról, hogy ki honnan szedte a kampánypénzét, illetve nekem nem kell az adómból az összes olyan pártot támogatnom, akiket nem akarok.

Nálunk miért van kétszeres, háromszoros, sokszoros adóztatás? Elmegyek dolgozni, megtermelek a főnökömnek X Forint bevételt, ő ebből kifizeti a hitelezőket, beszállítókat, adókat és az egyéb költségeket. A maradékból leveszi a hasznát, a maradékból leveszi a haszna után fizetendő adót, a maradék összeget szánja rám (legyen ez durván fél millió Forint, egész pontosan 502.575Ft), amiből még ugye leveszi az utánam általa fizetendő adókat, járulékokat (127.575Ft). A maradékból (375.000Ft) kifizet engem, persze csak elvileg, mert én meg kifizetem a rám kiszabott adókat és járulékokat (173.250Ft), amiket ugye valójában a munkáltató fizet ki helyettem. A mostanra a kezembe kerülő összeg (201.750Ft) már tényleg az enyém, de ha ebből vásárolok, akkor a termék árán felül még ki kell fizetnem az ÁFÁ-t (a komplett fizetésem esetében, 20% ÁFA tartalommal ez 168.125Ft termék megvásárlását teszi lehetővé). Neadjisten a jövedéki adót (ezzel ne is számoljunk), mert az ember ugye kocsival jár (nem mert: BKV-val, MÁV-val, Volánnal, biciklivel), viszkit iszik (nem mert: az EÜ ellátás lassan pénzbe kerül, a kórházak meg vagy bezárnak, vagy nem fogadnak) és dohányzik (az előbb említett EÜ és környezetvédelmi okok miatt nem) minimum. De ez még mind szép és jó, meg is magyarázható: pénz került innen-oda, onnan-ide, hát fizessük ki a tranzakciós költségeket.

Tehát hol is tartunk? A főnököm szánt rám félmillió Forintot, azaz vélhetően minimum ennyit szán magára is, tegyük föl hitelezők nincsenek, „csak” a céget terhelő adók, járulékok, üzemeltetési költségek, bérleti díjak, amiket most ne is vegyünk figyelembe, és tegyük föl 100%-os haszonkulcs van az előállított/értékesített termék bekerülési költségén. Ez akkor azt jelenti, hogy ha én megtermelek a cégnek kétmillió Forint árbevételt, abból én 168.125Ft értékű termékhez juthatok hozzá (de ne feledjük a főnököm által elkölthető összeget sem).

Akkor hol is vagyunk? Az én, mint egyszerű alkalmazott hasznom mennyi is? 8,4%?

Na, és persze ezen felül az állam által nyújtott szolgáltatások: a rendőrségi masszőrszolgáltatás, vagy a BKV masszőrszolgáltatás, a rendőrség segítőkészsége, a kórházi luxus ellátás, a gyermekek zsebpénz támogatása és úgy általában a közpénzek hatékony kezelése, újraelosztása. Tulajdonképpen így már értem, hogy hová is lesz az a sok-sok adó Forint.

Ezen a napon egy az orvosok által korlátozott, meleg, ’56-ra ma is ellenforradalomként emlékező sólyommal szállítják a veszélyes hulladékot két kilométeres Combinoval a Ferihegy 1-re. Itt a lecsupaszított bilit kiborító FIDESZ-es szemtanú, öngyilkos kordonbontó miatt segítene a fiú-lány problémán.

A putyini politika miatt a kistelepüléseken élő állatok veszélyben vannak: 15 traffipax mellett alkoholhoz sem jutnak, és nemsokára bevezetik a rókalyuk illetve a madárfészek adót is.

Ilyen reggeli kezdés után az ember már nem is vágyik másra, mint amire a botanikusok, a kutyák, vagy az édesszájúak.

Nekem mégis inkább egy kis hús okozna örömet…